Ki ismer - tudja, ki innen - fogja. Elvetemült moziba járó lennék vala, ki válogatás nélkül nézi eleje-hosszától a szélesvásznú utálatot és bűvöletet; ha párba, ha szólóba, hadd szóljék. Munka utáni lazításképp idő nekem erre nem drága, jegy meg fene nagy mázlimnak köszönhető: ingyé'. Ennek ellenére (kiszámoltam) 12 napot tűrtem nélküle a nagy szakalakítás közepette, mígnem rájöttem, szükséges a monitoron túli kikapcsolódás, s engedtessék meg nekem egy este. Francia nyelvleckét vettem, nyitányként 36-ot, s majd belegebedtem, annyira bejövős volt! Nem olvastam mögé, nem sejtettem miről fog szólni, épp csak ez kezdődött, s hú az anyja, de szemét, de hang alak, de lelőném a kutyát érzésekkel küzdve néztem ki a fejemből, odatéve magam egy világfikcióba, természetesen HŐS-ként, annak jó oldalára. De nem értem be ennyivel, mert filmügyi lemaradásom tetemes. Folytattam a csigaevő vonalat, s jobbomra akasztva babám, rámentünk a kosztümösök ösvényére, ahol is szembe jött velünk Arséne Lupin. Róla mondjuk ráalvás után sem mondom meg milyen ember, s valahogy a film minősége is ehhez hasonlatosan ambivalens... Éjjeli programként francia csók, s, s, s... mint egy szappanoperabéli szerető, reggel útra keltem, magamhoz vettem kis szütyőm, s célba vettem legénylakásom, hogy itt ismét beszippantson a kötelesség-realiti.