Mulandó kóros ifjúságos gyermekkor, kinőtt vadhajtás lettem a nemzetközi gyermeknapból. Senki nem köszöntött ez jeles alkalomból... Menthetetlenül felnőtt vagyok? Mindenki szerint? Vajon mit változtam az elmúlt 10 évben? Lelkem teljességgel ugyanolyannak hiszem, azóta testem sem változott jelentősen, felelősségem csak a több. Csak mert havi fixem és kiadós törlesztésem van? Mert nem szállok virágról bibére és majd 3 éve küzdelmes de kitartós párkapcsolat jellemez? Mert munka mellett asztalra teszek magamért egy méregdrága diplomát? Nekem ez nem elég meggyőző!
Tizenegyedik hetijegyem vételezem meg előben a Szigetre, hova felnőtt fazon, nomád módra, csak elvétve jár. Gyermeki csínytevő vagyok ma is, példu virtuálisan húzkodom a lányok copfját, hadd sikítozzanak! Aztán odasúgok egy bókot és egy fricskát, hadd ne tudja mi hány méter. Aztán feladok egy apró talányt, mert így kezdődik az agyalapi játék. Furcsa mód kevesen értik/élvezik, mert ők bíz meg már felnőtt félék, s oda nem való a céltalanság, a móka csakúgy önmagáért... Megünnepeltem magam. Régen azt hallottam, ne gyerekjátsszak a tűzzel, mert bepisilek. Pedig hogy szerettem! És most avart égettem, és ventilátort irányítottam rá, izzon az a pokol, és a kánikulában halmozottan kockáztatok, mert literszámra küldöm magamba a folyadékot, tűz mellé meg deci oltóvíz se! Nem lett semmi baj, nem égettem le semmit, nem kellett a kezemre csapni. Tudtam mit miért teszek, felmértem a kockázatát, és igazolt az élet. Tudatosság - felnőttség. Francba.