Ritka melegséget árasztott ma a Napsudár, hogy szinte én is kedvet kaptam hozzá - semmi egyébhez sem. Ha ideje lenne, egynek adnám..., de reggelit követően, titkos szerető módra el kellett Őt hagynom, teret adva nála a tudományoknak, nálamnál meg egy porszívóügynöknek.

Vazze. Leszorítottam, odacsavartam, leszögeztem mindjárt a legelején: pénz a háznál ritka holmi, avagy bármily nagyszerű és hiteles be- és előremutatót látok, NEM. Létjogosult szakma az övé. Elővarázsolta a takarítás utáni láthatatlan koszt, szőnyeg szélére rakott belőle egy Gellérthegyet, nesze neked horror-magyar, ezt szívod, ha neked ez így jó, de tudd, allergiafaktor. Van kedved hozzá? Így akció, úgy kihagyhatatlanul pluszkedvezmény, részletfizetés meg életre szóló befektetés - lukra játszott, kifigyelte szememben a mérnöki elismerést, befűzött. Mikor még takarítani is utálok!!!

Hideg gyümölcslevessel forráztam kedvem. Mert államilag elismert utolsó vizsgámra 10 napon belül sor kerül, lassan tételesen el kell játszanom egy hajrá nagy tanulósdit, ehhez pedig szükséges kellék a mentális edzés. Épp ezen vagyok. "Ha ideje lenne, egynek adnám...", de mert nincs, elaprózom. Különböző csatornákon osztom ibolyán túli melegelismeréseim az erre hiszekegyben rászolgáltaknak, kiknek valami csettintésre ösztönző olyasmijük van, mi tetszik nekem, alkalmasint szép ciciken és jó pofin túl (esetleg függetlenül), írásaiban-gondolataiban magával ragadtatja figyelmem. Osztom hát a bókokat, hogy exhib-másoknak legyen egy jó napjuk, ezáltal kedves embernek tűnjek! Te jó ég. És ha kiderül, hogy ez már túlnő a látszaton és tényleg az vagyok?!