Kortyolok bögrémből, s szájamban szarta-szene sejlik fel a gyümölcsteafűnek leforrázott ízvilága. Csapó. E jelenet napomnak akár egy meghatározó pillanata is lehetne. Ja. Ennyire volt eseménydús. Mint egy nappali tagozatos minta. Egyetemista. Akinek vizsgaidőszakig semmi dolga. Épp csak én más. Dolgozó állampolgáraként a magor népnek alkotói szabadságom élem, miközben kenyéradóm ősidőknek jogos és jogtalan előítéleteit egy csapásra levetni készül, hogy rózsaszín (értsd: magenta) szemüveget aggasztva meglévő és potenciális ügyfeleire, kövesse az igen tisztelT-rendet. Csak betaláljak még irodámba a fene nagy dizájnváltástól elkápráztatva! Már érzem az überütős névváltoztatási tudatmódosítás kampányának előszelét, újabb milliárd pénzek köszönik majd a gazdacserét, melyhez közöm lehet: zérus, de a T-Spiritbe meg bújjak bele. OK. Csak halandó vagyok. Persze ez nem panasz, mert jó ott nekem. De tényleg. Hisz 5 évre egy helyben más magyarázat nem is lehet. Például annyira jó, hogy 1 év spórolás után ma ki is hívtam egy bútorasztalost, s ő van olyan szíves, hogy 230 ezer forintért megvalósítja egy régi belsőtéri álmom, miszerint tervrajzaimat alapul véve (elvégre mérnök leszek, vagy mi), behegeszt vagy ken vagy farag egy beépített gardróbszekrény-kompozíciót oda és olyan vörös színben, ahova és amiként beteg elmém már most is látja. 2 hét köbö. S megint érezni fogom, hogy egy lépéssel előrébb vagyok... Elvégre nem mindenkinek adatik meg a 100, ugye T.-Miniszterelnök Úr?!