Nem írom újra..., pedig szép volt, vazz. Szóval nem lehet forrás és szerkesztő között büntetlenül ugrálni! Tessék nekem tanulópénz. Esszencia: 45 oldal lélektani szakmunka résznél tartok, ami fölött már minden billentyűleütés ajándék (40-60 oldalnak kell lennie), s ezzel kiérdemeltem, hogy barátnőm is meglátogat hétvégén, ki általános lassú haladásom okán állandó negatív jelzőkkel illet, de most bizonyítottam. Hétvégén kész leszek. Ezerszász.

No. Frappánsan megtoldottam néhány oldalnyival a szakavatottat, s tanári sugallatok szerint formahelyessé is tettem, ami a logikai mivagyiságot a civil emberek számára sokkal inkább befogadóképessé teszi. Jó-jó. Lehet benne ráció, s ettől még stílusilag mit sem kellett elvenni magamból. Szóval aprócska pipa a napra! Kékesszürke pizsama alsóban, s fehér alapon absztrakt mintázatú hozzá tartozó felsőben, szájamból kilógó fogkefével pötyögöm e sorokat. Ez jelzi, hogy rövid időn belül s nagy eséllyel pályázok egy újabb "zavartalanul átalszom az éjszakát" miniprojekt gyakorlati fázisának kezdeti megvalósításához, míg a vekker idegesítő módon be nem szól, s csapom le 3x, mire is hajlandóságot mutatok kikászálódni s megindulni a munka nemes oltárára "szavakon túl"... Behívtak. Mert CSAK én tudom megcsinálni azt, mi azonnali feladat! No nem munkaköri, de szegletében már ismerik a megoldást, mit nyújtani fogok. És örülök nekije! Nyugodalmas jóéccakát.

Komoly vagyok, mindattól független, hogy még mindig nem a kötelezővel haladok! Csak zavar ott alul az a sok üres hely, mert a bal menü hosszabb, mint a szöveg, s nekem az esztétika az ténylegesen fontos. Minden téren. Bár a barna banánt, ha még nem löttyedt megeszem, de kimondottan csúnyácska nőkkel mondjuk nem ismerkedem. Pedig mennyire jól tudom hogy nem az ami igazán számít... Mondják ők. Szerintem mindenki ki tudja hozni magából a normát, ha foglalkozik az üggyel. És így válik mindenki felfedezhetővé és értékelhetővé; túl az első rostán. Kivéve ugye ez itt. Ez a forma. Már mi nálunk babám... Olvasgatom amit más odatesz, asszondom rá, aranyos/okos/jófej, azt megjelölöm. Csapdába estem! Önnön szabályaim ellenére cselekedem, noha sokkal inkább tartom magam társaságinak, mint interaktívnak. Megint szemetel az eső... Talán ez a magyarázat minderre?!

Egy mondatot akartam törölni, s egész hozzászólás lett belőle... Na de azért a böngészőnek vissza nyilával elővarázsoltam meglévő töredékeim, így látszólag nem változott semmi, csak a bejegyzési időpont. Velem nem tol ki egy kompjúter! És hogy miért nem szakdolgozom, ha már megígértem? Izé. Bocsánat. Épp nekikészülődtem...

Komolyan!

Hihetetlenséges állapot, mely állandólag visszaköszön s egyúttal beint egy nagyot. Diplomára gyúrok, de tényleg. Pontosan 1 hetem van műremeklésem bizonyságát szolgáló szakdolgom tanári asztalra való helyezésére díszbe kötve, pluszos mellékletként csatolandó egy mestermunka, esetemben interaktív web-tananyag. És mit teszek én?! Jó úton elindulva szabadságos napot kivételezvén a dolgozóból itthon maradásra késztettem magam, hogy majd haladok igen-igen sokat. (Részint elégedett vagyok.)  Szakmunkám ugyan jelen pillanatig jól tükrözi az 1 héttel ezelőtti állapotot, ami nem feltétlen kevés, s produktumát tekintve sem elhanyagolható, na de na! Mivel igen aktuálissá vált,  megmutogattam érző szívű belső konzulensemnek, kit reméltem elkápráztat, miképp személyemet minduntalan, de fene a mézes álmaimba: NEM. Elvette a kedvem... Persze nem komolyan, csak úgy jó pszichológiai adottságokkal, hogy nehogymá' assziggyem hogy beleszólások nélkül mérnöki teljesítményre vagyok képes. Szóval mentálisan gyúrok a nekirugaszkodásra, s mindeközben megteremtettem ezt a blogot, CSAK. Végül is miért ne, meg egyáltalán - értelmet belemagyarázni nem probléma. Ha más nem, virtuális csajozásra tökéletes. Vagy pont nem? Érti valaki vaj'h azt a nyelvet, mit billentyűzetbe mondok? Rágyúrok a diplomára, de tényleg.

Most.