Mulandó kóros ifjúságos gyermekkor, kinőtt vadhajtás lettem a nemzetközi gyermeknapból. Senki nem köszöntött ez jeles alkalomból... Menthetetlenül felnőtt vagyok? Mindenki szerint? Vajon mit változtam az elmúlt 10 évben? Lelkem teljességgel ugyanolyannak hiszem, azóta testem sem változott jelentősen, felelősségem csak a több. Csak mert havi fixem és kiadós törlesztésem van? Mert nem szállok virágról bibére és majd 3 éve küzdelmes de kitartós párkapcsolat jellemez? Mert munka mellett asztalra teszek magamért egy méregdrága diplomát? Nekem ez nem elég meggyőző!

Tizenegyedik hetijegyem vételezem meg előben a Szigetre, hova felnőtt fazon, nomád módra, csak elvétve jár. Gyermeki csínytevő vagyok ma is, példu virtuálisan húzkodom a lányok copfját, hadd sikítozzanak! Aztán odasúgok egy bókot és egy fricskát, hadd ne tudja mi hány méter. Aztán feladok egy apró talányt, mert így kezdődik az agyalapi játék. Furcsa mód kevesen értik/élvezik, mert ők bíz meg már felnőtt félék, s oda nem való a céltalanság, a móka csakúgy önmagáért... Megünnepeltem magam. Régen azt hallottam, ne gyerekjátsszak a tűzzel, mert bepisilek. Pedig hogy szerettem! És most avart égettem, és ventilátort irányítottam rá, izzon az a pokol, és a kánikulában halmozottan kockáztatok, mert literszámra küldöm magamba a folyadékot, tűz mellé meg deci oltóvíz se! Nem lett semmi baj, nem égettem le semmit, nem kellett a kezemre csapni. Tudtam mit miért teszek, felmértem a kockázatát, és igazolt az élet. Tudatosság - felnőttség. Francba.

Ritka melegséget árasztott ma a Napsudár, hogy szinte én is kedvet kaptam hozzá - semmi egyébhez sem. Ha ideje lenne, egynek adnám..., de reggelit követően, titkos szerető módra el kellett Őt hagynom, teret adva nála a tudományoknak, nálamnál meg egy porszívóügynöknek.

Vazze. Leszorítottam, odacsavartam, leszögeztem mindjárt a legelején: pénz a háznál ritka holmi, avagy bármily nagyszerű és hiteles be- és előremutatót látok, NEM. Létjogosult szakma az övé. Elővarázsolta a takarítás utáni láthatatlan koszt, szőnyeg szélére rakott belőle egy Gellérthegyet, nesze neked horror-magyar, ezt szívod, ha neked ez így jó, de tudd, allergiafaktor. Van kedved hozzá? Így akció, úgy kihagyhatatlanul pluszkedvezmény, részletfizetés meg életre szóló befektetés - lukra játszott, kifigyelte szememben a mérnöki elismerést, befűzött. Mikor még takarítani is utálok!!!

Hideg gyümölcslevessel forráztam kedvem. Mert államilag elismert utolsó vizsgámra 10 napon belül sor kerül, lassan tételesen el kell játszanom egy hajrá nagy tanulósdit, ehhez pedig szükséges kellék a mentális edzés. Épp ezen vagyok. "Ha ideje lenne, egynek adnám...", de mert nincs, elaprózom. Különböző csatornákon osztom ibolyán túli melegelismeréseim az erre hiszekegyben rászolgáltaknak, kiknek valami csettintésre ösztönző olyasmijük van, mi tetszik nekem, alkalmasint szép ciciken és jó pofin túl (esetleg függetlenül), írásaiban-gondolataiban magával ragadtatja figyelmem. Osztom hát a bókokat, hogy exhib-másoknak legyen egy jó napjuk, ezáltal kedves embernek tűnjek! Te jó ég. És ha kiderül, hogy ez már túlnő a látszaton és tényleg az vagyok?!

Meghagyom mán az utókornak e roppant frappáns avagy elmeháborodott előzetes bejegyzést, mely szemléletes prológja egy súlyos nap kőkönnyed eseményeinek... Kronológiában így: enyhe stresszes T-Commersz számlakiállítás Téonlájn felé dizájnváltással, mi munkahelyi jobbeset; azt persze hogy mozindíttatású délután, s persze hogy nincsen csömöröm tőle, s ha azt hiszitek nektek se lenne, s csak a drágaság a pont, gond, vesszőcske, lesz 4 nap Moziünnep, mikor erre már nem foghatod! Totális háború vászonszéltében a terem végében: Pata-csata. Amikor is bebizonyítja az élet, hogy egy csíkos egyenruhát börtönviselő is lealázhatja az ügetőn bármely nemesi vonalú arab telivért, ha fejben elhiszi, és edz a postással.

Pattantam-csattantam fel eztán egy hosszú sárga egybecsáposra, s ledobattam magam róla a téren, mely nevét onnan nyerte, hogy ott a paloták az utak nyílt vonalaival nyolcszöget képeznek. (Társadalmi célú hirdetésemet sütöttem el.) Itt gyűltek már az ősaranyember cimborák közül az afféle társaság, kiknek vérében koncertáltan oldódik a metál, s ezzel arányosan öröm söröm köröm alku hol, alkohol. Gyúrtunk vazze, gyúrtunk. Józan eszűségünk sarokba hajigálva, de józenésziségbe bízva párhuzamba került két főattrakciós téma: a BL-döntő és a FEET. Az apropó se rossz, de amúgy majd mindegy is, mert egymást spanolva a sokéves viszontlátás örömét éltük, és 1× még csocsóban is diadalmaskodtam. Nem is volt kedvem hazafelé venni az útirányt az éjfeles zárórához érve, így némi nonsztopos vodkadzsúzból bátorítást és újabb kezdeményezőképességet nyerve eszembe ötlött, hogy nézzünk meg az Old Man's virtuális szempárokból néhányat élőben, hátha eladom facér cimboráim egy újabb sörért. A tömény mondjuk megütött, nem bírom én már tinédzser módjára az italozást, így tánctér kontra vonzott az éjjeli friss légetveszélyt kínáló flaszter.

Pár dolog itt kiesett, frappánsan filmszakadás. Reggel munkahelyemen ébredés íróasztalom alatt, figyelmes kollégák csittjeitől kísérve... Most meg látom gyilkos szemlés bejegyzésem, de odakerülését és miértjét nem értem - buta dolog ez az alkohol, de tényleg! Regenerálódásom folyamatos párologtatás kísérte, ideális klímanélküliségünk a nyárban rakta alá a tüzelőt, hogy már csak a hűvösbe vágytam, kis borzongásra. Megrettegtettem hát magam a premiernapon: Boogeyman. Tetszett, tetszett! A gonosz beépített szekrényekbe építette be áldozatait, s kiskirály folyosókkal összekötötte ezeket, motelről házra, ijesztő vázra. Most pedig csicsikálok, s tervezek álmodni szépet kicsit babám szerepeltetésével, mert már megint annyira bepörgött tanulásügyileg, hogy nulla jut nekem belőle, és még arra sincs ideje, hogy ez egy kicsit is zavarja. Holnap, római jogi szigorlata után tán, tán... Hiszek. Már megint. Sok sikert!

Baromira háromóratájt van hajnalban, mikor felesleges minden mozdulat, főleg gondolat. Ilyentájt kerültünk a nagy ellhatározásra, miszerint lessz abbé dzalpnna, meg oda-visszaa. Megnyerjük az jó.

Csalfa női hívószócskák nélküli önálló indíttatásból elkövetett féli éji 12 giling és galangász előtt tértem tegnap nyugovóra, mi nimum gyanús. Mert mihez is lenne nekem szükséges órából több mint féltucat, mit alvásra szánok? Talán kimerített a "zene angyalának" most is fülembe búgó áriája a gyöngyvászonhatást eltüntető stílusú színpadláson folyó bújócskakor Az operaház fantomjában? Vagy a több éve nem látott cimborák ma esti ígéretes sörösszeszervezése emésztett fel a tartalékokból? Esetleg az államvizsgatételekkel való barátkozásom idézte meg rajt-cél győzelemmel álommanót? Megoldatlan bűneset. Mindenesetre álompajti újabbat vetített elém, mely nyomelemeiben újra és vissza térő-forduló darab tudatalatti fantáziám burjánzó ösvényén, s ha kicsit is lelkiismeretesebb lennék e téren, már régen szorongásokkal küszködnék, hogy miért? Történik ugyanis ez esemény egy szemfödeleken vizionált 4 emeletes gangos bérház falaitól ölelve, hol furcsa lények szellemszerű zaklatásainak vagyunk (én és valaki) kitéve, folyamatos paragödörbe dobva képzelt városi gyermeklétünk. Szóval épp ijedség és széjjelszaladás okán bajtárshősnőmmel különváltunk, mire megszűnt a veszély létezni. Azt megkerestem és szemembe mondta a megfejtést: ha egyedül vagyunk soha nem bántanak, mert akkor ők azok, akik félnek... Colombo lánya lehetett.